Vitézy Dávid

Vitézy Dávid

közgazdász, közlekedési és város-mobilitási szakértő


2000 és 2010 között a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) munkacsoport-vezetője, elnökségi tagja, 2006-tól szóvivője. 2010 és 2014 között a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) alapító vezérigazgatója. 2016 januártól a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum főigazgatója. 2020 februárjától – annak 2022-ben történt megszűnéséig – a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) vezérigazgatója.

2015-ben felkerült a közép- és kelet-európai régió innovátorait felvonultató New Europe 100-as listájára, amely rangos lista a régió fejlődésében vezető szerepet betöltő száz személyiséget jegyzi. Számos hazai és nemzetközi szakmai konferencia és kerekasztal-beszélgetés résztvevője, rendszeresen tart előadást egyetemeken, a világ több pontján. Az egyik legismertebb hazai közlekedési szakértő. 

2023. augusztus 30-tól a Magyar Urbanisztikai Társaság Közlekedési Tagozatának elnöke.

2024. március 19-én jelentette be, hogy budapesti főpolgármester-jelöltként indul a 2024-es önkormányzati választáson.