Papp László

Papp László

Papp László programtervező matematikus, 2011 óta az i-Tango Kft. tulajdonosa és ügyvezető igazgatója, a Gartner magyarországi és bulgáriai képviseletének vezetője. Célja, hogy a Gartner — a nemzetközi vezető pozíciójának megfelelően — meghatározó, független véleményvezér szerepbe kerüljön a hazai infokommunikációs piacon, és aktív szereplője legyen a hazai technológiai és üzleti társadalomnak. Munkájának köszönhetően a felügyelete alá tartozó üzletállomány négyszeresére növekedett 

Már egyetemi évei alatt korát megelőző témák- Mesterséges intelligencia, Káosz elmélet, Természetes nyelv elemzés - iránt érdeklődött, sőt saját vállalkozást is működtetett.  

Szakmai karrierjét 1992-ben a BBL-nél kezdte, ahol Magyarországon az elsők között foglalkozott szoftver minőségbiztosítással.

1996-ban a Pannon GSM-nél dolgozott, ahol a projekt kultúra alapjainak letétele után közel 10 éven át számos  szervezeti területet, valamint üzleti és informatikai fejlesztési projektet vezetett.  Részt vett az első adattárház, az SAP bevezetésben, és hozzá tartozott a 3G szolgáltatás műszaki és kereskedelmi bevezetése is. 2006–2011-ig a Stratis partnere volt, ahol feladata lett a pénzintézeti üzletág majd a teljes versenyszektor  vezetése. 

Nem csak az üzleti, hanem a civil életben is szeret aktívan szerepet vállani. Két csodálatos gyerek apukája, ha ideje engedi a zene, a fotózás, és az extrém sportok szerelmese.