dr. Mester Csaba

dr. Mester Csaba

ügyvezető, termékfejlesztési vezető, Evolution Consulting

A Miskolci Egyetemen szerzett okleveles közgazdász diplomát, majd PhD fokozatot. Ennek keretében már informatikai rendszerek bevezetésével és üzleti folyamatok átalakításával foglalkozott. Dolgozott multinacionális tanácsadó cégnél, magyar tulajdonú középvállalat vezetőjeként és szabadúszó tréner-tanácsadóként is, mielőtt 10 évvel ezelőtt megalapította volna az Evolution Consulting Kft.-t. A cég stratégiai irányait kezdetektől fogva meghatározó módon alakítja, a vállalat ügyvezetője és az általuk fejlesztett hrMaster személyügyi szoftver termékfejlesztési vezetője. A hrMaster rendszer bevezetését számos cégnél irányította, többek között a Budapest Banknál, aki már minden személyügyi folyamatát e szoftverrel támogatja. Célja, hogy olyan megoldást kínálhasson ügyfeleinek, mely bármely nagy nemzetközi konkurens HR szoftvernek is méltó versenytársa. A maximális rugalmasságban és a partnerekkel való együttgondolkodásban hisz, amit magas fokon művelt agilis szoftverfejlesztési módszertannal öntenek gyakorlati formába.