Blaski Judit

Blaski Judit

HVG HR Center, igazgató

Első diplomáját a SZTE kommunikáció-média szakán szerezte 2000-ben, majd 2003-ban a Külkereskedelmi Főiskola nemzetközi marketing szakán vette át nemzetközi marketing szakközgazdász diplomáját. 2007-ben pedig az ELTE-n szerzett jogi diplomát. Képzett coach, korábban a Munka-Társ című hetente jelentkező televíziós munkaügyi magazinműsor szerkesztője és állandó szakértője. Pályáját a hvg-nél kezdte, a ma jobline.hu néven márkázott szolgáltatás első projektmenedzsereként. Ezt követően több mint 15 éven át foglalkozott közép- és felsővezetők kiválasztásával hazai és nemzetközi tanácsadó cégek ügyvezetőjeként. Kiemelt területei a felsővezetői keresések, a személyes vezetői támogatás és a munkaügyi konfliktushelyzetek kezelése. Szakértő csapatával több ügyfélnél vett részt kompetencia-rendszerek sikeres kialakításában, kompetencia-felmérésekben, valamint számos munkajogi audit lebonyolításában. 2015-től ismét a hvg-ben dolgozik, mint a HR Center igazgatója.